átverésevagysem 2009.08.07. 12:07

Rövid

Sziasztok!

Nekem bejött ez a média akadémia vagy mi, mert színvonalasak voltak a tanárok és az órák is. Kicsit szerintem is drága, kicsit gondolhatnának a nagycsaládosokra is, de ez van. VIszont nem mondanám lehúzásnak, mert azt adták nekem amit ígértek: fejlődtem az iskolában és olyan képességem is előjött, amiről nem is tudtam, hogy van.

Remélem tisztázódik körülötte ez a botrány, mert sokan az orrom alá dörgöli, hogy én is ebbe a "celebképzőkamusuliba" jártam, pedig én tudom, hogy nem erről volt szó.

 

Üdv: Bálint

átverésevagysem 2009.08.05. 15:53

levél

Szia,
 
én azok közé a volt tanulók közé tartozom, akik elsőként iratkoztak be az iskolába - akkor jártam tehát a tanfolyamra, mikor még Damu Roland is ott tanított. A blogon megjelenő levelek alapján azt hiszem egyedüliként, azt kell mondjam: vele értek egyet, engem is tisztességesen lehúztak...
 
És nem, nem azért, mert túl sokat képzeltem bele a dologba. Tény, hogy (akkor 15 évesen) nem olvastam el megfelelő alapossággal a szerződést, és nem néztem utána az iskolának (nem is tudtam volna - mert mint mondtam, az iskola első tanulói között vizsgáztam).
 
A tanfolyam alapvetően nem volt rossz (mivel az eddigi bulvár-megjelenésekben nem olvastam a tanárom nevét, ezért itt sem említeném), sok beszédtechnikát, helyzetgyakorlatot tanultunk, illetve egy-egy órában kamerakezelést, színpadi-, és kamerasminket, forgatókönyvírást...
Ha nem jártam volna gyerekkorom óta különböző színjátszó körökbe, akkor talán örültem volna ezeknek, de (bár tény, hogy igen nagy nevek szerepelnek az iskola tanárai között, akiket ki kell fizetni) őszintén szólva majd' fél millió forintért szerintem többet érdemeltünk volna...
 
...amit meg is ígértek nekünk még a legelején: szappanopera-szerepeket ugyan nem, de berendezett stúdiót, életszerű forgatási helyszíneket ígértek, illetve azt, hogy az előző órán rögzített felvételeket profik vágják meg, és a végén teljes portfóliót kapunk.
Hogy a későbbiekben ez mennyire valósult meg, nem tudom, de a mi csoportunknak (és így a velünk párhuzamosan járó Damu Roland csoportjának is) az volt az érzésünk, hogy a mi pénzünkből alapozzák meg az iskolát, és építik fel azt a bizonyos stúdiót.... Mi ugyanis egy rózsaszínre festett falú iroda-szerűségben, és később a Kempinski Hotel konferenciatermében próbáltunk (ami valóban drága, és elegáns, csak épp erre a célre alkalmatlan...), és a negyedik óra környékére sikerült kikönyörögnünk egy törött képernyőjű plazmatévét, amin megtudtuk nézni a (vágatlan) felvételeket.
 
Szóval azok, akik szerint Damu Roland nem mond igazat, nagy valószínűséggel már jóval később (a színész kilépése után) jártak az iskolába - miután a mi pénzünkből garantálták nekik a megfelelő körülményeket.
Így azért könnyű.
 
Ditti

átverésevagysem 2009.07.23. 11:35

Levelek2

Sziasztok!!

 

Feri vagyok 16. Én is voltam a médiakamu iskolába. Felvettek mer nem vagyok, valami hülye, apám be is fizette, de az összes óra fos volt. Dögunalom volt az egész az elején bejártam de akkor is felét végig aludtam a többi órára már be se mentem. Szerintem senki ne menjen ide mert SZAAAR!

 

 

Hello,

 

Én is elvégeztem ennek az iskolának az első kurzusát és nagyon élveztem. Ott voltak a híres színészek, meg az órák is izgalmasak voltak. Nem igazán értem ezt a blikkes botrányt, mert nekem eddig semmi problémám nem volt az iskolával. Igaz, hogy tényleg szigorúan vették a fizetési határidőket és már előző nap felhívtak mindig, hogy akkor ugye várhatnak, de ez valahol azért érthető… Ha anyu ki tudja fizetni én megpróbálkozom a második kurzussal is, mert az első tényleg jó volt, egy nagyon jó osztályt fogtam ki és egy csomó dolgot kipróbálhattam, amire máshol nem lett volna lehetőségem.

Szerintem nem átverés a suli.

 

Üdv: Barbi

 

 

Csá!

 

Na énis voltam ebben a suliba és az egész fasza volt. A kamerás meg világítós órák voltak a legjobbak, mert eddig nem is tudtam, hogy ez ilyen kurva érdekes s végre tudom, hogy mit csináljak gimi után. Egyébként a színészkedés meg a beszédtechnika sem rossz, de engem ez a háttérmunka rohattul megfogodt. A tanárok is jók voltak, szóval királyág a suli a blikk meg Damu Kamu Roland húzzan faszba!

 

The Man

 

 

Nekem egy problémám volt a tanfolyammal : szerintem túl nagyot merítenek a korosztályokból, tizenéveseket és huszonéveseket nem szerencsés együtt oktatni ilyen témában. Én hasznosnak találtam a tanfolyamot és tudom hogy hsznosítani fogom a tanultakat. Jó volt a sok gyakorlati feladat  , nem hiszem, hogy Magyarországon ma sok ilyen szinvonalas ( gondolok itt az oktatók személyére és az összeállított anyagra ) magániskola lenne ebben a témában . Igaz hogy borsosak azárak , de valamit valamiért , nem hiszem, hogy komoly színészek bagóért vállalnának ilyen munkát. Az is feltünő, hogy néhány vélemény alapján vonnak le komoly következtetéseket egyes médiákban, ahelyett, hogy tényekre alapoznák a megjelentetett cikkeket.

 

Üdv: Robi

 

átverésevagysem 2009.07.14. 10:13

Levelek

Szia,

 

Zoli vagyok és én is ebbe a médiasuliba járok, eddig nem rossz, de ez a blikkes címlap azért para. Lehet hogy hagyni kéne a francba ezt az iskolát, ha tényleg ennyire lehúzós. Mondjuk eddig faszák voltak az órák meg minden, oglalkoztunk kamerákkal meg tanultuk, hogy hogy kell érthetően beszélni, de mi van ha lelépnek a tanárok vagy ilyesmi. Ha valaki végzett már el tanfolyamot segítsen, mer nem nagyon tudom mitcsináljak.

 

 

Szia,

 

Képzeld én is ebbe az iskolába járok , Anitának hívnak és 15 éves vagyok gondoltam elmondom az eddigi élményeimet. Szóval: a margitszigeten leszólított egy aranyos hosztesz csajszi és meghívott egy prezentációra a média iskolába, mondta azt is hogy majd ezt a Koltai művész úr fogja tartani. Hazamentem megmondtam anyunak, akit rá pár napra hívtak a suliból.

Elmentünk a prezentációra, ahol mindenki nagyon kedves volt ás részt vettem egy felvételin az iskolába.

Mikor meghallodtam, hogy megfeleltem nagyon boldog voltam, mert még nem nagyon választottak ki semmi ilyesmire… Anyu is örült biztos büszke is volt. Na és a második forduló nagyon izgi volt, verset kellett mondani, meg ilyen helyzetgyakorlatokat csinálni. Fúúú, mikor ott ülltem nagyon féltem, hogy nem fognak felvenni, de szerencsére sikerült. Aztán anyuval befizettük a reg.díjjat és a szerződést aláírtuk.

Az első órák szupik voltak, mondjuk volt pár idétlen  akik zavartak, de hátezvan. Volt ilyen beszédtechnika óra meg tanultunk arról, hogy hogyan fejezzük ki magunkat, meg tanultunk a kamerakezeléséről, műsörvezetésről satöbbi.

Mostanában hogy volt ez a botrány, be is szólogattak az ismerőseim, hogy én is ebbe a „lehúzóssuliba” járok, de engem nem érdekel, mert nekem tetszik és kész.




Én pozitív tapasztalatokról szeretnék beszámolni, nekem nem igértek szerepet v. más lehetőséget , de Koltai Róbert előadása alapján elhatároztam h. részt veszek és ebben a szüleim szerencsére segitettek is. Korábban is foglalkoztatott a média/szinház és itt sok olyan nagy művész tartott órát akiket eddig csak messziről csodálhattam . Az a véelményem h. aki félre akart érteni valamit , vagy többet gondolt az egészről az csak magára vethet mert a szerződés kötés előtt részletesen elmondták h. miről is van szó és bárkinek a kérdésére válaszoltak is. Nemk értem mi ez a nagy ügy hirtelen az iskola körül, nálunk a csoportban a többség elégedett volt és élveztük az órákat , sokat tanultunk a tanfolyam alatt. Szerintem senki nem gondolhatta azt h. ez egy Szinművészeti  Főiskola, ami után nagy szerepek várnak ezt nem is sugalta senki . Persze mindenki reménykedik -én is h. esetleg itt fedeznek fel , de ettől még nem megyek a falnak h. nem igy lett. Egyszóval nem értek egyet ezzel az egész lejáratókampánnyal.

 

ez névtelenül jött.

 

Egyébként kezd egy kicsit kitisztulni a kép majd a héten írok egy afféle beszámolót összegzést az eddig levelekben leírt tapasztalatokról

 

üdv: don quijote

 

Mikor nőnek már fel végre a kommunizmus okozta kiskorúságból a magyar felnőttek ? Illene tudomásul venni, hogy ha valaki megköt egy szerződést az mindkét felet köti és nem az a tartalma amit elképzelünk, szeretnénk vagy gondolunk, hanem ami benne áll......Én is megkötöttem ilyen szerződést és mivel elolvastam és utánanéztem a szakmai programnak és a tanárok személyének is, nem csalódtam, nem mutogatok utólag a lelkes tömeghez csatlakozva másokra , lám milyen rosszak és csalók!          Azt sem értem, ha Damu Rolandnak ilyen nagy és kiterjedt az igazságérzete, akkor miért csak most borított ????? Talán érdeke fűződik hozzá????

 

üdv: egy felnőtt apuka

Szija!

Gondoltam megragadom én is a lehetőséget, hogy elmondhassam a véleményemet mindenkinek. Én is az iskola diákja vagyok, és villámcsapásként értek ezek a szitkozódó és lehúzó botrányok. Nekem eddig is semmilyen problémám nem volt az iskolával, nagyon színvonalas az oktatás és rengeteg érdekes és szakmailag fontos dolgot tanultam. Szerintem ezek a botrányok az emberek hozzáállásán is múlik...Nem értem a felháborodásukat, az iskola semmi olyasmit nem igért, hogy pl. ha elvégzem az iskolát akkor tárt karokkal fogadnak majd a nemzetközi filmgyártó cégek...azt mondták (és én is így gondolom), hogy ez csak egy szakmai alapot ad, hogyha később tényleg ezzel szeretnék foglalkozni (ezért szerintem csak olyannak kellett volna jelentkeznie aki 100%ig biztos abban,hogy mit is akar) akkor ne úgy menjek el pl. egy castingra, hogy azt se tudom merre nézzek mit mondjak és ehez hasonló dolgok.
Teszem még azt hozzá, hogy már az első nehezebb feladatoknál több gyerek is nyávogott, hogy ő ezt nem tuuudja és nem akaaarja...kérdem én akkor mi a fenéért jelentkezett ide??Azt hiszik ha flegmán bemennek és végig ülik az órát akkor majd rögtön sztárok lesznek?Szerintem az esetek többségében az ilyen diákok szülei azok akik botrányt csinálnak. Akik meg a DVD miatt hőbörögnek...most komolyan, egy hülye DVDért jelentkeztetek?Érdekes...engem az elejétől fogva a DVD érdekel a legkevésbé..
Egyébként tényleg nem tudom mit hisznek az emberek...,hogy az ilyen hazánkban "nagy" nevek majd puszira oktatják a gyereküket a két szép szeméért?Nem azért de külföldön az összes neves iskola szinte fizetős (pl. Princeton és még sorolhatnám bár az nem média iskola hanem egyetem).
Sőőőt...már egy sima OKJs oklevéléért is horribils összegeket kell kifizetni. Akinek meg nincs pénze rá, mert ugye jelen helyzetek között ez egyáltalán nem meglepő, az ne szidja azokat akiknek meg van...és azt garantálhatom, hogy nem csak hitelekből és seftelésből lehet az embernek pénze, hanem becsületes munkával is.
Damu Rolandról meg én is csak annyit tudok mondani, hogy egy szánalmas ember. Ő képzeli magát akkora celebnek mikor 1 f.stalicska sorozatban szerepelt. Az iskola tanárjairól (akikkel eddig találkoztam) ezt nem mondhatom el.
Üdvözlettel: Aktuális Tanulólány
UI:Sajnálom ha valaki csalódótt benne...remélem többen nem járnak így .

Ez is elég vegyes:

 

Szia!

 

Mária vagyok tatabányáról. Mi is voltunk a castingon, fiamat ki is választották. Nagyon örült neki de anyagi körülményeink sajnos nem engedték, hogy  beirassam. Ez még nem is lett volna baj csak az nem volt szimpatikus, hogy mikor megtudtuk hogy ennyit kell fizetni a gyereket már belelovalták. Szerintem nem túl fair ez a módszer… Szóval a válasz a kérdésedre, egy módszer, hogy lehúzzák az embereket



Tisztelt Cím!

 

 Megdöbbentem, amikor egyik barátomtól az iskola körül kialakult "botrányról" hallottam. A fiam is nemrég fejezte be az ominózus tanfolyamot , s mivel végigkisértem őt  a jelentkezésétől kezdődően őszintén megleptek a sajtóban közzétett cikkek és nyilatkozatok. Bennünket egy hölgy keresett meg telefonon azzal, hogy egy ingyenes előadásra hívjon meg a gyerekkel együtt , melyet Koltai Művész Úr prezentál. Mivel ez a név számomra garancia, s a fiam nagyon érdeklődött, beléeegyeztem abba , hogy elmenjünk. Tetszett a tanfolyam koncepciója , az is , hogy nem a gyerekek "megjelenése" alapján történt a kiválasztás , s miután személyesen is utánanéztem a majdani oktatók szakmai munkájának az interneten ,  befizettük a tanfolyam díját. Mivel jogi területen tevékenykedem, elmondhatom , hogy a megkötött szerződésben reális és konkrét vállalásokat tett a szervező cég - akikről más információm, minthogy a munkatársaik kedvesek és kézségesek voltak nincs- , külön kiemelték, hogy mindkét szülő döntése szükséges a szerződés aláírásához, amit megintcsak pozitívumként értékelek, mind jogi , mind emberi szempontból. Nekünk nem igértek szappanoperákban szereplési lehetőségeket, persze bennünk is felmerült, hogy lehetőséget jelent ilyen kaliberű emberekkel való megismerkedés a továbblépésre . A fiunk 15 éves,élvezte az órákat , készült a feladatokra, arról számolt be, hogy sokat tanult és élvezte a köteletlen légkört, amit a művészek teremtettek az órákon. Számomra megnyugtató volt, hogy valós szakmai háttérrel rendelkező emberek voltak az oktatók az iskolában, ezért úgy gondolom érdemes volt ennyi pénzt kiadni. Azt gondolom, hogy talán sok szülő a vágyait, elképzeléseit és a gyerekei által adott téves információkat élte meg valóságként, ezért keveredhetett ilyen érthetetlen vádaskodás és rágalom az iskola tevékenysége és köztiszteletnek örvendő művészek személye körül.  Egy elégedett szülő.

          Ez gyors volt:). Még csak ma kezdtem blogolni, de már is kaptam párat. Tényleg sokakat érint ez az egész média iskola herce-hurca.

 

          na itt vannak:


Két tizenéves gyerekem is  járt a médiaiskolába. A tandíja valóban borsos volt, de annak ellenére, hogy valószínűleg egyikük sem lesz híres színész számunkra megérte beiratkozni. Mindkét gyerekem több önbizalommal, jobb fellépéssel rendelkezik a tanfolyamok elvégzése óta, kicsit belekóstoltak a színészetbe. Nekem garancia Koltai Róbert és a többi művész személye, nem csalódtunk egyikünkben sem. Rossz érzés, hogy ebben az országban mindenkit "kikezdenek", még ilyen embereket is.

 

Zsófia

 

        Helló! Én is elvégeztem egy tanfolyamot , naggyából elégedett voltam , de több egyéni foglalkozásra számítottam és a dvd sem tetszett annyira  amit a végén kaptunk. Koltai és a többi színész nagy élmény volt . Én nem kaptam  szerepet, de ezt nem is igérték meg .  Nem bántam meg, hogy kipróbáltam magam !!

 

 

        Lehet hogy a roppant szinvonalas Blikknek nem volt érdekesebb témája, mint egy tanfolyam és jól jött Koltai nevét besározni , amivel biztosan eladják a lapot ?  Damu pedig erre csatlakozva megint a  köztudatba került ?????

 

(ezeket név nélkül kaptam)

   

      Arra kérném a következőkben írókat, hogy kicsit részletesebben meséljenek az iskolásval kapcsolatos tapasztalataikról. S ha a cikkekre reagálnak azt is fejtsék ki.

 

Köszönöm előre is: Don Quijote


http://www.blikk.hu/hozzaszolas/?type=c&id=153954

 

Nézzétek meg a hozzászólásokat. Tanulságos. Nagyon megosztottak a vélemények.

Én az iskola diákja vagyok. Voltak jó tapasztalataim s kevésbé jók is a média akadémiával kapcsolatban. Ezt a blogot előszöt azért hívtam életre, hogy ezeket megosszam azokkal akiknek a  hetekben kirobbant botrány felkeltette "az érdeklődését" az iskola után.
Eszembe jutott viszont, hogy ha csak saját véleményemet írom le akkor egy kicsit egyoldalúra sikeredne a blog, emiatt szeretnélek titeket megkérni, hogy ha BÁRMI tapasztalatok van az iskoláról azt írjátok le nekem a következő e-mail címre s én azt közölni fogom a blogon: donquijote@velvet.hu

A BLOG LEGFŐBB CÉLJA, HOGY KIDERÜLJÖN AZ IGAZSÁG! HA AZ ISKOLA TÉNYLEG EGY RAFINÁLT MECHANIZMUS A HISZÉKENY EMBEREKTŐL VALÓ PÉNZ KICSALÁSÁRA  AKKOR AZ, HA PEDIG TÉNYLEG AD AZ EMBEREKNEK S CSAK ROSSZINDULATÚ EMBEREK KOHOLMÁNYA EZ A BOTRÁNY AKKOR AZ!

üdv: egy kiváncsi tanuló

süti beállítások módosítása